2012. március 29., csütörtök

Batu Caves, majd irány LANGKAWI (9-10. nap)

Asia tour II., 9-10. nap
Batu Caves, Malajzia ; Langkawi, Malajzia

BATU CAVES

Este 18.25kor indul a gépünk, azaz addig ma még bőven van időnk egy kisebb kirándulásra. Batu Caves (jelentése: barlang város) 13 km-re fekszik Kuala Lumpur belvárosától. A kínai negyedből kb. óránként indulnak buszok, melyek miközben átvergődnek a belváros dugóján, még vagy 10 helyen megállnak. Ezt nem kell szó szerint érteni, mert igazából nem is áll meg mindig a busz. Van a buszokon jegyárus emberke. Egyes helyeken busz lelassít, kinyílik az ajtó, és a fél kézzel kapaszkodó jegyárus kilógatja magát a buszból miközben azt kiabálja "Batu Caves! Batu Caves! Batu Caves!" Na ekkor ha valaki int neki egyet, az árus szól a sofőrnek, az megáll, és felugrálnak a buszra az emberkék. Ez igazán vicces jelenet :).

Az út 40 perc, és 3 MYR(215Ft)-be kerül. A visszaút csak 2 MYR volt, na ezt fejtse meg valaki. Végül persze mi is megfejtettük. Több busztársaság van, különböző árakkal.
Az úton összespannoltunk egy házaspárral, akik Iránból származnak, de Dubai-ban élnek, és a férfi író. Kaptak tőlem pár igen hasznos és jó tanácsot, aminek eredményére szívükbe zártak :D . Telefonszám és név csere, na meg a "Ha jössz Dubai-ba, feltétlen értesíts, meg akarjuk hálálni a segítségedet." kedveskedés.
Mivel már jártam a Batu Caves-nél, és már írtam is róla korábban, bocsi azoknak, akiket a következő sorok untatni fognak. Egyébként azért jöttem újra, mert a (t)utitársam még nem volt itt.

Leszálltunk a buszról, átrohantunk pár forgalmas úton (csak olyan Kuala Lumpuros stílusban :), és máris ott álltunk a 43m magas, arany színű Murugan szobor lábánál.




A szobortól 272 lépcsőfok vezet fel a barlanghoz, de szerencsére a lépcsőn futkosó majmok elvonják a figyelmet a fárasztó lépcsőzésről.

A barlangban régen emberek éltek, most pedig több hindu szentély áll benne. Ma nem volt annyi zizi indiai mint tavaly, de azért most is volt mit nézni a barlangban. Nem egy óriási durranás a hely, de ha valaki arra jár, nézze meg.

A fő szentély

Ha fölnézel a barlangban, ezt látod.

Már megint egy röhejes tábla,
ami már megint a kínai turistáknak szól :)

Szentély nézegetés után beültünk az egyik koszos(az összes az) kis indiai étterembe, és ettünk egy adag finom Roti Canai-t. Tavaly ugyanitt, ugyanezt ettem :). A Roti Canai rizslisztből készített lepény(palacsintaféle), amihez több féle szószt adnak( curry-s, csípős, kókuszos....). Nagyon nyami a kaja.

Megnéztük, megettük amit érdemes volt, és visszaindultunk a városba. Tavaly nem sikerült megtalálni a vissza felé menő busz megállóját, és végül taxiba ültünk, de most elhatároztam, hogy erre nem fog sor kerülni. Kerestük a buszmegállót, persze megint nem volt sehol. Bementem egy útszéli koszos kis étterembe, hogy megkérjem a bent kérődző bácsikat, adjanak némi útba igazítást, de azok nem hagytak megszólalni, mert amint megláttak csak annyit mondta, hogy "Itt várjatok az étterem mellett az út szélén, itt fog megállni a busz." Persze sehol egy buszmegálló, de még egy kidőlt tábla sem....
Aztán jött busz, mert kurjongattak a bácsik, hogy intsek, intettem, fölszálltunk, visszabuszoztunk a városba.

Irány a szállás, ott fölmarkoltuk a cókmókot, aztán megcéloztuk a repteret.
Öt órával az repcsi időpontja előtt már elindultunk, mert kaptunk egy sms-t a légitársaságtól, hogy a Forma 1 Maláj nagydíj miatt(aminek e helyszíne a reptér mellett van) órákkal hamarabb keljünk útnak, mert nagy lesz a forgalom, és az senkinek sem lenne jó, ha emiatt lekésnénk a gépet.

Kuala Lumpurnak két reptere is van (KLIA és LCCT). Egyiket Low Cost Terminal-nak hívják, mert arról indulnak a fapados gépek. Mivel mi az AirAsia-val szándékoztunk Langkawi-ra utazni, így mi is LCCT reptérre mentünk. A reptér nagyon messze van a várostól, úgy 60km-re becsülöm. Legolcsóbban úgy lehet kijutni oda, ha metróval elmentek a KL Sentral megállóhoz, majd ott fölszállsz egy Sky Bus-ra(folyamatosan indulnak), ami 9 MYR-ért kivisz a reptérre. Taxival egyébként 100-200MYR között mozog a tarifa.
Buszozás közben láttuk a F1-re való készülődés nyomait(emberek, sátrak, helikopter...).
Sajnos a gépen a legutolsó sorba kaptam helyet, és ugye az utolsó ülések nem hátradönthetősek, azaz kényelmetlenek. Szerencsére odajött egy szempár (muszlim nő csupa feketében, csak egy nyíláson lát ki), aki megkért, hogy üljek át a negyedik sorba, mert neki kéne a helyem, hogy a férjével legyen. Másodperc töredéke alatt ugrottam fel a helyemről és ültem át az ablak mellé szóló helyre :).


LANGKAWI
Asia tour II., 10. nap

Már elkezdett sötétedni, mikor leszállt a gépünk Langkawin.

Langkawi egy szép kis sziget, ami Malajziához tartozik.
Taxival 18 MYR-ért mentünk a Marina Resort-ba, szálláshelyünkre. Ez a hotel Pantai Cenang mentén fekszik, mely a sziget déli részének leg életteltelibb része. Itt vannak a hotelek, éttermek, üzletek, boltok...

Örültem mint macska a farkának mikor a faházunkhoz kísértek, mert a ház annyira köze volt a parthoz, hogy szép pihe-puha fehér homok vette közbe. Egy kis csap is volt a bejáratnál, hogy le tudjuk mosni lábunkról a homokot, mielőtt belépünk :). Pálmafák, meleg, fehér homok..... ohhhhh.
Volt a szobában minden ami kell, két ágy, fürdőszoba(persze a zuhanyző+csap+wc egy helyen féle már megint :), egy levegőkevergető(fan), egy nem működő légkondi(vagy csak nem tudtuk bekapcsolni), tv, asztalka, egy kis kosz, de aki Ázsiába megy azt ne zavarja egy kis kosz, mert ezen a kontinensen minden egy kicsit koszos!!! :D. Én egyébként maximálisan meg voltam elégedve.
Volt wifi a lobby-ban, így szépen odatelepedtünk (t)utitárssal, hogy skypolhassunk egyet a családdal.
Vacsira halat ettünk olyan helyen, ahol rámutattunk a jégen fekvő dögökre, hogy "Mi ezt kérjük.", aztán elkészítették egy kis rizzsel és zöldséggel.

Oltári nagy flash volt, hogy a szigeten lévő boltokban egy kis dobozos sör csak 1,9 MYR-be került, mert egészen eddig nem sikerült 8 MYR alatti sört találni. Na ekkor ugrott be amit egy barátom mesélt Langkawi-ról, hogy adómentes a sziget :D, ami miatt egyes dolgok röhejes áron kaphatóak. Na (t)utitársam ettől kezdve nem is nagyon ivott vizet, mert majdnem annyiba került a sör is.

Lefekvés előtt még benyomtunk egy papaya-t :)

Másnap reggel olyan korán keltünk, hogy még nem volt nyitva egy bolt sem, csak egy indiai éttermet találtunk, így ugyanazt ettük reggelire, amit a Batu Caves-nél is, Roti Canai-t :).

Apu és a Roti Canai :)
Az étel ára 0,7MYR, azaz 50Ft!!!

Nyolcra visszasétáltunk a hotelhez, és elkezdődött az aznapi programunk.

BÚVÁRKODÁS KORALL ISLAND-ON
A hotel előtt fölvett minket egy busz, ami egy óra múlva letett Kuah-ba, ami Langkawi fővárosa. Itt hajóra szálltunk, amivel ismét egy órát mentünk, mire végül megérkeztünk Pulau Payar-hoz, amit a helyiek csak korall island-nak neveznek.




Azt mondták ha valaki búvárkodni(szemüveg+pipa) akar Langkawi-n, ide jöjjön el, mert Pantai Cenang-al ellentétben itt van mit látni a víz alatt.
Na ez jó nagy KAMU volt, mert én ilyen satnya korall felhozatalt még életemben nem láttam. Persze korallok voltak, de nagyon rondák, nagyon kevés, és nagyon lestrapáltak. És a legrosszabb az volt az egészben, hogy az egész napot itt kell eltöltenünk, mert a hajó csak késő délután indul vissza.
Végül a "legyünk pozitívak" személettől vezérelve (t)utitárssal mentőmellénybe bújtunk(ez valószínűleg kötelező volt, mert mindenkin volt), szemüveget vettünk, pipát raktunk a szájba, majd a habokba vetettük magunkat.
Aztán minden jó ha a vége jó, nem voltunk nagyon csalódottak, mert ha korall nem, de szép halak bőven voltak. Találkoztunk kis cápákkal(max. 1,8m hosszúra nőnek), láttunk bohóchalakat, nagyon hosszú tüskés tengerisünöket...stb.
Azt mondták tilos a halakat etetni, mert a cápa megharaphatja a kezedet, de mi azért az ebédünkből csak meghagytuk a süteményt, amit marokba szorítva bevittünk a vízbe. Apuval elkezdtünk ázott morzsa darabokat szétoszlatni a vízben, aminek hatására annyi hal gyűlt körénk, hogy szinte már nem is láttunk tőlük. Hozzáértek a búvárszemüvegünkhöz, és meg tudtad őket érinteni, sőt volt amelyik megcsípte az ujjunkat, mert azt hitte az is ehető. Apu egyszer megijesztet, hogy jön egy cápa..., de nem is jött :).


A halak és Évi :)

Négy után indultunk vissza, újabb egy óra hajókázás, majd egy óra buszozás következet. Este megcsodáltuk a faházunk előtti partszakaszt, majd elmentünk felfedezni a boltok kincseit, na meg vacsizni :).


Malajzia lobogója

Tojássaláta és édes-csípős tengeri herkentyűs tésztás étel :)

3 megjegyzés:

  1. Én csak annyit mondanék: „Turtle, WHERE ARE YOUUUUU????” ;) xoxo

    VálaszTörlés
  2. kedves Évi!

    Én még csak most találtam rá a New York-os blogodra....Nagyon tetszik, tehetséges vagy az írásban, és az élmény vissza adásában. :D:D:D
    Én is imádom Amerikát....szeretném megkérdezni, hogy te hogy jutottál ki au pair-ként milyen programmal?
    Megyek tovább olvasom a blogod...:)

    ildi

    VálaszTörlés